Sok filmet megnézek. Egyszerűen szeretem a filmeket és leginkább azokat, amelyek tartalmasak és mutatnak, tanítanak valamit. Elkerülhetetlen nem észrevenni a Corona üzenetét, most annak is, aki eddig nem foglalkozott vele. De ne hidd el amit mondok, beszéljenek az alábbi filmek magukért.
1/ Ég és föld között – Találd meg önmagad 1./2.
Szinte mindenki azt képzeli, hogy a népszerű színésznő, Shirley MacLaine boldog. Mi oka is lehetne a boldogtalanságra? Megvan mindene, s színésznőként, íróként és előadóművészként egyaránt sikeres – mi másra is vágyhatna? Shirleynek nem is volt semmi komoly problémája, ám egy nap úgy érezte, az élete sokkal jobb is lehetne. Ez az érzés indította el ezen a furcsa, szellemi kalandokat ígérő úton. Ekkoriban viszonyt folytatott egy külföldi, nős politikussal, és érdeklődése egyre inkább a spirituális kérdések, a miszticizmus, az okkultizmus felé fordult. Azonban nemcsak szellemi kihívásra vágyott, Angliából tehát Svédországba és Hong Kongba utazott, majd Hollywoodon át eljutott egészen a perui hegyekig. A filmben két izgalmas személyiséggel találkozunk: a svéd Sture Johanssennel és a kaliforniai Kevin Ryersonnal, és elkísérhetjük a népszerű művésznőt az Andok csúcsaira, a Matchu Picchura, oda, ahol valamikor az azték főváros állhatott.
2/ Mennyei prófécia
John Woodson (Matthew Settle) drámai véletlenek sora folytán Peru őserdejébe kerül és részt vesz kilenc ókori pergamentekercs felkutatásában. A tekercsek tartalma világméretű megvilágosodást eredményezhet és a spiritualitás eddig nem tapasztalt mélységeivel ismertetheti meg az emberiséget. Korrupt egyházfők igyekeznek megakadályozni, hogy a prófécia napvilágra kerüljön. Ettől kezdve John sorsát rejtélyes véletlenek irányítják. Akivel csak találkozik útja során, közelebb viszi a kilencedik tekercs titkának megfejtéséhez, de nem fut-e ki az időből?
3/ Az ambíciótól az értelemig – Az életcélod megtalálása (A váltás)
A váltás:
– az életcélod megtalálása,
– amikor elérkezel életed azon szakaszába, ami már többről szól, mint eddig,
– amikor elérkezett az idő, hogy rálépj az életcélod beteljesítéséhez vezető ösvényre.
– amikor a spiritualitás válik életed fő motívumává.
Más megközelítésben a váltás: Az ego elhagyása, amely nem az ambíció elvesztését jelenti, hanem azt, hogy az ambíciónk valami új dologra irányul. A soha véget nem érő igények és hamis ígéretek helyett olyan dolgokra alapozzuk az életünket, amelyek értelmet és célt is adnak.
DR. WAYNE W. DYER szerző a tapasztalatain keresztül mutatja be, hogy mely dolgok elengedhetetlenek a harmonikus életvitelhez. Ebben a kötetében felteszi és kifejti életünk legfontosabb kérdéseit: Honnan jöttünk? Hová tartunk? Mi célja van a létezésünknek?
„Az egyetlen dolog, ami teljesen világossá vált a számomra, hogy mindannyian azt akarjuk, hogy az életünknek értelme és célja legyen. Ezzel a könyvvel arra szeretnék rávilágítani, mire van szükség a megvilágosodott tudatosság állapotának eléréséhez, ami aztán értelemmel és céllal tölti meg az életünket.”
Ennek megfelelően „A VÁLTÁS – The Shift” című ezen kiadványt az ambíciótól az értelemig eljutni akaró, az élet célját kereső és remélhetőleg meg is találó, majd az életcél beteljesítéséhez vezető ösvényre rá is lépő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
4/ A békés harcos útja
A történet egy fiatalemberről, Dan Millman tornászról szól, aki végre el akarja érni, hogy értelme legyen a sikeres, ámde még mindig betöltetlen életének. Véletlenül találkozik a benzinkutas Socrates-szel, aki segít neki abban, hogy megtalálja önmagát. Ám sokszor nem lehet eldönteni, hogy mi játszódik a fiatal fiú fejében, és mi a valóságban. Dan rövidesen súlyos motorbalesetet szenved, ami miatt az orvosok szerint már soha nem versenyezhet. Felkeresi hát Socrates-t és segítséget kér tőle, hogy készítse fel őt, mert Dan még legbelül érzi, hogy nem szabad feladnia. Szellemi és fizikai korlátait legyőzve Dan-nek sikerül újra formába lendülnie, és még az eddig elhanyagolt barátaival is jobb lesz a viszonya. Azonban arra nem gondol, hogy az edzője már lemondott róla és nem engedi, hogy részt vegyen a következő versenyen…
5/ A gyógyító
Egy fiatalember hirtelen rájön, hogy megkapta a gyógyítás ajándékát. Megpróbálja megérteni az új képességét, de nem nagyon megy neki, ám egy végzetes találkozás után egy rákbeteg tizenéves lány mutatja meg neki az igaz utat.
Jó mozizást!
Viki